|
|
|
|
Kedves Kollégák!
|
Kevés olyan tárgykör van a klinikai orvostudományban, melyről az eltelt évtizedben annyit írtak volna, mint a metabolikus x szindrómáról. 1988-ban körvonalazta e tünetegyüttest Reaven kaliforniai kutató.E szindróma az addig látszólag szerteágazó kardiovaszkuláris és metabolikus, valamint haemorheológiai elváltozásokat ok-okozati egységbe tömörítette. Az eredeti felfogás szerint e tünetegyüttes molekulárbiológiai alapja az inzulin rezisztencia és a -feltehetően -kompenzatórikus hiperinzulinaemia lenne. A tünetegyüttes pathomechanizmusa azóta is vita tárgya, a mai rendezvény éppen arra hivatott választ adni, hogy 12 évvel a szindróma koncepciójának ismertetése után mit fogadunk el az eredeti felfogásból és mi változott.
Ami azonban az elméleti kérdéseknél számunkra, gyakorló orvosok számára mindennél fontosabb, hogyan kezeljük ezen betegeket, lehet-e megelőzni e tünetegyüttest? Epidemiológiai vizsgálatok arra utalnak, hogy fejlett országokban a szindróma előfordulási gyakorisága 25-35%-os. Vagyis durván minden harmadik felnőtt ember hordozza a szindróma legalább egy jellemző komponensét. Kétségtelen, hogy a metabolikus szindróma veszélye annak halmozott rizikó tényező jellegében rejlik. Az egyes komponensek, mint hipertónia, szénhidrát-és zsíranyagcserezavar, jellegzetes viscerális kövérség, gyorsult véralvadás, fokozott thrombózis készség külön-külön is fokozott rizikót jelentenek szívinfarktus, stroke irányába. E tényezők együttes, halmozott előfordulása értelemszerűen jelentősen megnöveli ezen katasztrófa állapotok előfordulásának gyakoriságát.
Kétségtelen, hogy a szindróma kialakulását illetően sok a bizonytalanság. Így a hiperinzulinizmus kóroki szerepe vitatott, jóllehet számos kísérletes és klinikai, epidemiológiai adat ma is mellette szól. Újabban a postprandiális hiperglikaemia jelentős atherogén szerepét hangsúlyozza sok tanulmány. Nincs eldöntve az intrauterin fehérjehiányos táplálkozás feltételezett diabetogén, atherogén szerepe. De túl az elméleti kérdéseken, e koncepció megtermékenyítőleg hatott a mindennapi klinikai gyakorlatra. Kiderült, hogy a 2-es típusú cukorbetegek mintegy 80%-a a metabolikus szindróma körébe tartozik. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy e tünetcsoport a fentemlített metabolikus, angiológiai és haemostaseológiai eltérések halmaza, ahol az egyes kóros elváltozások egyforma jelentőségűek, akkor a kezelőorvos az ilyen beteget "szélesebb optikával" kell, hogy gondozza, vagyis valamennyi kóros paraméterét korszerűen kell kezelni. Az előadások kitérnek a magas vérnyomás, a lipid eltérések, a gyorsult véralvadás korszerű therápiájára is.
A szindróma koncepciójából tehát elsősorban a betegek profitálnak, mert ez a kezelési mód teljes ellátást nyújt részükre (holisztikus betegellátás!).
A szindróma egyúttal jól példázza az interdisciplinaritás klinikai gyakorlatát is. Ennek kapcsán kardio-diabetológiáról is lehet beszélni! A szomorúan magas hazai halálozási adatok ismeretében mindent meg kell tenni, hogy e veszélyes tünetegyüttest korán felismerjük és eredményesen befolyásoljuk. Ez a feladat elsősorban a háziorvosi kar szakmai tudásán és tapasztalatán nyugszik. A veszélyeztetettek kiemelése és korszerű betegvezetése nem csupán anyagi kérdés. A legnehezebb feladat a még magukat egészségeseknek ismerő egyének meggyőzése veszély-helyzetükről és ezt követő eredményes kezelése (magas vérnyomás, szénhidrát-és zsíranyagcsere, stb!). A mai rendezvény alapvető feladata, hogy megbeszéljük e tünetegyüttes korszerű jelentőségét, a mindennapi teendőket, s a korai megelőzés lehetőségeit. Meg vagyunk győződve, hogy megfelelő konszenzussal sikert fogunk elérni a magas hazai kardiovaszkuláris morbiditás, mortalitás visszaszorítása terén.
Kollegiális üdvözlettel:
Prof. Dr. Halmos Tamás és prof. Dr. Jermendy György
|
|
|
